emese blog

2012. június 25., hétfő

Csoportkép Emesével a tanévzáró-búcsúztatón

Emeséről nem mese

Idvezlégy Emese, büszke Szénásy,

Bethlen skólának oltalmazója,

Zordon időben kitagadottja,

Mert lázadó vagy Te, Koppány utódja.

Mikoron méglen diáklány voltál,

Laci bácsinak voltál kedveltje,

Kémia s biosz főeminense,

Kosarakat is gyakort dobálál.

Máter, az alma keblére híva,

Midőn kezedben vala diploma,

Nálunk tanultál, hát nálunk taníts,

Nebulovakat szépre, jóra ints.

Letelepedtél az Kertvárosban,

De nem nyughattál komfortos házban,

Büdös vonaton, zsúfolt fülkében

Ültél, hogy járhass édes Erdélben.

Ment veled tanár és sok száz deák,

Az kik mind hóttig emlékeznek reád,

Mert voltál cortexök katalizátora,

Fejlődő Én-jök serkentő hormonja.

Természetnek rajzát nemcsak tanojtá,

De kézzel, példával, szóval is óvá,

Nájmódi kampány őt meg nem hatá,

Parlagfű-írtást szívből utálá.

Úgyszintén utált sorban vonulni,

Értekezleten elsőként szólni,

De mikor kezdett ütni az óra,

Vízlépcső ellen ott vonult a sorba’.

Hogy egyházunk volt férfiak szűkiben,

Emese presbiter lőn akkor iziben,

De nem farizeus elülimádkozó,

Hanem szerény szolga, tetsző Úrnak, ki jó.

Pro memoria csak néhány városnév,

Bátor azóta lepergett sok év:

Zenta, Szalonta, kincses Kolozsvár,

Korond, Nagyenyed, lépcsős Segesvár.

Pro memoria emberek neve,

Lelkük bár elszállt, arcuk szívünkbe’:

Ferik és Sanyik, két Anna, egy Margit,

Imrék, Laci bácsi, Adél. Ki maradt itt?

Hírmondói vagyunk egy fényes érának,

Mire homophag-ok lepedőt húznának,

De nagy az Isten ereje, hatalma,

Skólánk fölött karja, benne pajzsát tartja.

Túl sok beszédöknek vagyon sok alja,

Mit eszös embör ki nem állhatja,

Ezért az számban légyen zabola,

De végső szóimra figyeljetek oda!

Az BETHLEN-SZELLEM nem holmi kísértet,

De élő SPIRITUS, ki lelkeket éltet.

EMESÉben ő mostan is ott van,

Fénylik, mint a NAP, salyog, mint ARANY.

váSÁRhelyen, 2012. június 17-én

Földesi Ferenc

2012. június 17., vasárnap

Tanévzáró után megtelik az Olvasóterem. Ismerősök és ismeretlenek. Úgynevezett öregdiákok. Számomra mégis fiatalok. Fiatalos derű hat át mindent. Még a veretes Bethlen-himnuszt is. Mert középen, amit körbeülünk-állunk, nem egy bálvánnyá tett alak, nem is egy hivatalos díszpinty csücsül. Középen marad a tér, ami egybeköt minket ma is, aminek Emese néni inspirálta lelke belső terekké vált bennünk, kísér és vonz, hiszen hetven ember gyűlt össze, hetven tanítvány. Nem hetvenkedésből. Nem azért, hogy dicsőítsük őt. Hogy szentté avassuk. Hiszen a "szent" azt jelenti: Istené. Nem kell avatni. Emese Isten kegyelmében élt mindig is.
Mikor a gimnáziumból a Fekete Sasba vonulnak a hetvenek, az olyan, mint egy lakodalmas menet. Nem is olyan. Az. Középen a fehérbe öltözött menyasszony, Emese. Nem akarom folytatni, nehogy rám szóljon: jól megideologizálod, Zsolt. Maradok hát a képnél. Megvárom, amíg belsővé válik...

Egy kis képgaléria Sós Maca fotóiból:

2012. június 16., szombat

Kis herceg

– Jó napot! – mondta a róka.

     – Jó napot! – felelte udvariasan a kis herceg. Megfordult, de nem látott senkit.
     – Itt vagyok az almafa alatt – mondta a hang.
     – Ki vagy? – kérdezte a kis herceg. – Csinosnak csinos vagy...
     – Én vagyok a róka – mondta a róka.
     – Gyere, játsszál velem – javasolta a kis herceg. – Olyan szomorú vagyok...
     – Nem játszhatom veled – mondta a róka. – Nem vagyok megszelídítve.
     – Ó, bocsánat! – mondta a kis herceg. Némi tűnődés után azonban hozzátette: – Mit jelent az, hogy "megszelídíteni"?
     – Te nem vagy idevalósi – mondta a róka. – Mit keresel?
     – Az embereket keresem – mondta a kis herceg. – Mit jelent az, hogy "megszelídíteni"?
     – Az embereknek – mondta a róka – puskájuk van, és vadásznak. Mondhatom, nagyon kellemetlen! Azonfölül tyúkot is tenyésztenek. Ez minden érdekességük. Tyúkokat keresel?
     – Nem – mondta a kis herceg. – Barátokat keresek. Mit jelent az, hogy "megszelídíteni"?
     – Olyasmi, amit nagyon is elfelejtettek – mondta a róka. – Azt jelenti: kapcsolatokat teremteni.
     – Kapcsolatokat teremteni?
     – Úgy bizony – mondta a róka. – Te pillanatnyilag nem vagy számomra más, mint egy ugyanolyan kisfiú, mint a többi száz- meg százezer. És szükségem sincs rád. Ahogyan neked sincs énrám. Számodra én is csak ugyanolyan róka vagyok, mint a többi száz- meg százezer. De ha megszelídítesz, szükségünk lesz egymásra. Egyetlen leszel számomra a világon. És én is egyetlen leszek a te számodra...
     – Kezdem érteni – mondta a kis herceg. – Van egy virág... az, azt hiszem, megszelídített engem...
     – Lehet – mondta a róka. – Annyi minden megesik a Földön...
     – Ó, ez nem a Földön volt – mondta a kis herceg.
     A róka egyszeriben csupa kíváncsiság lett.
     – Egy másik bolygón?
     – Igen.
     – Vannak azon a bolygón vadászok?
     – Nincsenek.
     – Lám, ez érdekes. Hát tyúkok?
     – Nincsenek.
     – Semmi sem tökéletes – sóhajtott a róka. De aztán visszatért a gondolatára: – Nekem bizony egyhangú az életem. Én tyúkokra vadászom, az emberek meg énrám vadásznak. Egyik tyúk olyan, mint a másik; és egyik ember is olyan, mint a másik. Így aztán meglehetősen unatkozom. De ha megszelídítesz, megfényesednék tőle az életem. Lépések neszét hallanám, amely az összes többi lépés neszétől különböznék. A többi lépés arra késztet, hogy a föld alá bújjak. A tiéd, mint valami muzsika, előcsalna a lyukamból. Aztán nézd csak! Látod ott azt a búzatáblát? Én nem eszem kenyeret. Nincs a búzára semmi szükségem. Nekem egy búzatábláról nem jut eszembe semmi. Tudod, milyen szomorú ez? De neked olyan szép aranyhajad van. Ha megszelídítesz, milyen nagyszerű lenne! Akkor az aranyos búzáról rád gondolhatnék. És hogy szeretném a búzában a szél susogását...
     A róka elhallgatott, és sokáig nézte a kis herceget.
     – Légy szíves, szelídíts meg! – mondta.
     – Kész örömest – mondta a kis herceg –, de nem nagyon érek rá. Barátokat kell találnom, és annyi mindent meg kell ismernem!
     – Az ember csak azt ismeri meg igazán, amit megszelídít – mondta a róka. – Az emberek nem érnek rá, hogy bármit is megismerjenek. Csupa kész holmit vásárolnak a kereskedőknél. De mivel barátkereskedők nem léteznek, az embereknek nincsenek is barátaik. Ha azt akarod, hogy barátod legyen, szelídíts meg engem.
     – Jó, jó, de hogyan? – kérdezte a kis herceg.
     – Sok-sok türelem kell hozzá – felelte a róka. – Először leülsz szép, tisztes távolba tőlem, úgy, ott a fűben. Én majd a szemem sarkából nézlek, te pedig nem szólsz semmit. A beszéd csak félreértések forrása. De minden áldott nap egy kicsit közelebb ülhetsz...