Kedves Emese néni!
Hálás vagyok a sorsnak, no meg tanáraimnak és
szüleimnek, hogy éppen a Bethlen Gábor Gimnáziumba vezérelt, akkor, „néhány”
évvel ezelőtt.
Nagyon sok jó tanár tanított bennünket, de TE a
legjobbak között voltál a KIEMELKEDŐ!
„Az idő országútján az ünnepek a mérföldkövek. Jelzik az eltelt időt, szakaszokra bontják és lehetővé teszik, hogy
szakadatlan vándorlásaink során megállva, kifújjuk
magunkat, lerázzuk az út porát, visszapillantsunk múltunkba, és
előretekintsünk a jövőnk felé.”
No, akkor fújjuk ki magunkat! Kérlek, csukd be a
szemed, és képzelj el egy gyönyörű, színes, tavaszi virágcsokrot.
Ezt szeretném most Neked ajándékozni.
Az első szál virág köszönet azért, ahogy a kémiát
tanítottad. Nekem pont jól! Én erre, no meg a délutáni külön beszélgetésekre
alapozva a kémiából élek.
Köszönöm, hogy tudtad a tanterem ajtaját becsukni,
kívül hagyva mindent, és tiszta lélekből tanítani, igazi emberi értékeket
átadni.
Köszönöm, hogy úgy terelgettél bennünket, hogy azt
ne nagyon vegyük észre. Nekünk mindig a legjobbat akartad, és közben szabadságot
adtál.
Köszönöm, hogy olyan jónak láttál bennünket,
amilyenek talán nem is voltunk, de bizalmat adtál, biztonságot nyújtottál.
Köszönöm, hogy célt adtál! Elvittél bennünket életünk
első NAGY UTAZÁSÁRA! A mi családunkban te
voltál a garancia. Ha Emese néni veletek van, mehetsz! Majd Ő megvéd, kiment benneteket,
gondoskodik rólatok… – és így is történt!
Köszönöm, hogy kitártál egy világot,
Erdélyországot! Biztosan találkoztam volna vele egyébként is, de így volt
csodálatos!!!!
Köszönöm, hogy közösséget építettél körénk! A
vasárnaponkénti Dékán tanyákat, a paprikás krumplikat, a nagy beszélgetéseket…
Nem foglalkoztál TE azzal, ki hova tartozik; gyerek, jöjjön velem!
Köszönöm, hogy a mai napig az osztálytalálkozóra hívó
leveleinkre elsőként adsz jelet! Tudod, mennyire fontos, hogy ott
vagy köztünk? NAGYON!!!
Köszönöm, hogy példát adtál, hogy illik jól szólni
a szülőkhöz, a gondokhoz, a konyhalányhoz, a buszsofőrhöz… – egy emberhez.
Köszönöm, hogy példát adsz: nem muszáj ezen a
pályán kiégni, meg lehet próbálni úgy végigmenni, hogy emelt fővel lehessen a
katedrát elhagyni. Csodálatos dolog, hogy úgy tudj megújulni, hogy minden
csoport azt érzi, az ő utolsó ünnepi órája volt az igazi.
Köszönöm, hogy megmutatod, lehet, hogy a
szarkalábak száma szaporodik, de a belső kisugárzású szépség az megmarad!
Köszönöm, hogy függetlenül attól, mennyi idő telt
el utolsó beszélgetésünk óta, onnan tudjuk fűzni a
szót, ahol a múltkor abbahagytuk. Csak az a fránya idő, az mindig kevés!
Köszönöm, hogy megmutatod, vegyük észre, ÉLNI
EGYSZERŰEN JÓ!
Az én csokromban még végtelen szál virág van, de nem
kenyerem az írás… Tudod, majd szóban megbeszéljük! Tudod, jössz, ahogy
megígérted!
És fogadj el egy szál virágot azoktól is, akik
szívük szerint adnák, de testileg már nem tehetik.
Kedves Emese!
Íme, hát elérkezett ez a pillanat is. Olyan, mint
egy kerek születésnap. Tudja az ember, hogy LESZ! Néha még várja is, kacérkodik
vele, milyen is lesz; ugyanakkor búslakodik is az idő múlásán.
Azután meglepődik, ezt is túléltem, valami
véglegesen, SZÉPEN lezárult.
DE KEZDŐDIK EGY ÚJABB!! Például a városban a beszélgetéseket
nem kell „jaj sietek, mert csöngetnek” felkiáltásokkal abbahagyni, és nem
kell……………………………………
ÉS LEHET:…………………………………………………………………………………….
AZT KÍVÁNOM, HOGY ERŐBEN, EGÉSZSÉGBEN, JÓ LÉLEKKEL A LEHETEK TÁRHÁZA SZAPORODJÉK, ÉS MINDEGYIKBEN FÉNYES ÖRÖMÖD TELJÉK!!
Sok- sok- sok- sok szeretettel:
Sós Mária a
IV. B-ből
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése