Köszönöm

 Drága Emese!

Ahányszor ráhangolódtam

az írásra,

annyiszor torkollt sírásba

a dolog.

Hálából sírtam.

Ahogy olvastam a többiek írásait, csodálva őket, hogy milyen apró részletekre emlékeznek még, engem elöntött a hála, s megindultak a könnyeim.

Én sem a tananyagért mondok hálát, hanem azért, hogy ismerhetlek.

Azért a példáért, amit kaphattam TŐLED.

TE vagy az, aki megmutatta, milyen az igazi női minőség, aki táplál, elfogad, erősít, hisz benned. ( Aki mellett egy férfi akár „Mágussá” is kinőheti magát.)

A nőit, nemcsak gyönyörű külsőddel tanítottad nekünk, hanem a kisugárzásoddal,                  a kedvességeddel, a lényeddel.

Tapasztalhattuk, hogy egy NŐ hogyan tud egy ennyire férfias világban „vezetni”. Nem hatalommal, nem erőből, nem elvárásokkal, büntetéssel, szigorral, hanem                 odafigyelő SZERETETTEL.

Mivel egy sátorban aludhattam Veled Erdélyben, tudom, hogy ember vagy. Nekem mégis valahogy Angyal, aki azért jöttél, hogy fiatalok százait segítsd emlékezni, hogy mi az, EMBERNEK LENNI 

 - nem „Madách után” küzdve, hanem boldogan, vidáman, könnyeden.

Köszönöm a fényt a szemedben, amikor ránk néztél. 

                                                        Tudom, mindannyiunkban ott világít még.

                                                                                                 Artner (Forgó) Ildi