Hazamegyek.Hiába nem lakom már ebben a városban, ide jövök haza. Az ismerős utcákhoz, az ismerős fákhoz, az ismerősök emberekhez.
És vannak Emberek, akik a
városhoz tartoznak. Akikkel összefuthatsz a Kossuth téren, és ha haza mégy,
várod, hátha találkozol Velük. Egy kis „itthon vagyok” érzésre. Ők azok, akik
megadják a város hangulatát. Az nem az épületeken múlik, vagy a város fekvésén,
hanem az embereken. És közülük is leginkább azokon, akik – kitudja honnan
merítve hozzá az örökös kedvet – mindenkihez egyforma barátsággal, emberséggel,
közvetlenséggel szólnak. Egy nap akár százhoz is. Nem fáradnak el benne, hogy
mindenkihez legyen néhány jó szavuk. Miért is fáradnának el, nekik ez
természetes.
Emese nénivel összefuthatunk
„itthon”. Ő nem csak a gimnáziumhoz, Ő a városhoz tartozik. A múltunkhoz, a fiatalságunkhoz.
És a jelenünkhöz is. Mert Ő nem engedi el az ember kezét. Hiszen akit egyszer
megismertünk, az örökké hozzánk tartozik. Ezt mi is tudjuk, de Ő ezt is teszi.
És tegye még nagyon –nagyon
sokáig!!!!!
KÖSZÖNJÜK NEKI!!!!
Sós Katalin
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése