Idvezlégy Emese, büszke Szénásy,
Bethlen skólának oltalmazója,
Zordon időben kitagadottja,
Mert lázadó vagy Te, Koppány utódja.
Mikoron méglen diáklány voltál,
Laci bácsinak voltál kedveltje,
Kémia s biosz főeminense,
Kosarakat is gyakort dobálál.
Máter, az alma keblére híva,
Midőn kezedben vala diploma,
Nálunk tanultál, hát nálunk taníts,
Nebulovakat szépre, jóra ints.
Letelepedtél az Kertvárosban,
De nem nyughattál komfortos házban,
Büdös vonaton, zsúfolt fülkében
Ültél, hogy járhass édes Erdélben.
Ment veled tanár és sok száz deák,
Az kik mind hóttig emlékeznek reád,
Mert voltál cortexök katalizátora,
Fejlődő Én-jök serkentő hormonja.
Természetnek rajzát nemcsak tanojtá,
De kézzel, példával, szóval is óvá,
Nájmódi kampány őt meg nem hatá,
Parlagfű-írtást szívből utálá.
Úgyszintén utált sorban vonulni,
Értekezleten elsőként szólni,
De mikor kezdett ütni az óra,
Vízlépcső ellen ott vonult a sorba’.
Hogy egyházunk volt férfiak szűkiben,
Emese presbiter lőn akkor iziben,
De nem farizeus elülimádkozó,
Hanem szerény szolga, tetsző Úrnak,
ki jó.
Pro memoria csak néhány városnév,
Bátor azóta lepergett sok év:
Zenta, Szalonta, kincses Kolozsvár,
Korond, Nagyenyed, lépcsős Segesvár.
Pro memoria emberek neve,
Lelkük bár elszállt, arcuk
szívünkbe’:
Ferik és Sanyik, két Anna, egy
Margit,
Imrék, Laci bácsi, Adél. Ki maradt
itt?
Hírmondói vagyunk egy fényes érának,
Mire homophag-ok lepedőt húznának,
De nagy az Isten ereje, hatalma,
Skólánk fölött karja, benne pajzsát
tartja.
Túl sok beszédöknek vagyon sok alja,
Mit eszös embör ki nem állhatja,
Ezért
az számban légyen zabola,
De végső szóimra figyeljetek oda!
Az BETHLEN-SZELLEM nem holmi
kísértet,
De élő SPIRITUS, ki lelkeket éltet.
EMESÉben ő mostan is ott van,
Fénylik, mint a NAP, salyog, mint
ARANY.
váSÁRhelyen,
2012. június 17-én
Földesi Ferenc
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése